A tervek szerint még idén nyáron a szakma elé terjeszti a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a műsorszórás számára 2020-ban megszűnő 700 megahertzes frekvencia sáv vezeték nélküli szélessávú hasznosításának ütemtervét - mondta az NMHH főigazgatója csütörtökön Győrben, a Távközlési világnap alkalmából rendezett szimpóziumon a Széchenyi István Egyetemen.

 

Aranyosné Börcs Janka emlékeztetett, hogy az Európai Parlament és az Európai Tanács is elfogadta azt a javaslatot, hogy a 694 megahertz és 790 megahertz közötti sáv - hasonlóan a 800-as tartományhoz - is a mobilszolgáltatók használják.

 

Ehhez minden tagállamnak el kell készítenie saját ütemtervét. Az NMHH már dolgozik ezen - mondta. A földfelszíni televiziózás rendelkezésre álló frekvenciasáv csökkenése nem feltétlenül jelenti a kisugárzott adások számának csökkenését, mivel vannak olyan technológiák, mint  a DVB-T2, amelyek lehetővé teszik, hogy ugyanazon sávszélességen több adás is elérhető legyen.

 

A főigazgató hangsúlyozta, hogy a távközlési iparág folyamatosan dinamikus változás előtt áll. A szakmának felkészültnek és folyamatosan fejlődőnek kell lennie. Példaként említette, hogy gyökeresen megváltoztak a médiafogyasztási szokások, a felhasználók már nem elégednek meg azzal, hogy passzív szereplők legyenek.Felelevenítette, hogy hatvan évvel ezelőtt, 1957. május 1-jén indult a hazai televízió műsorszórás, miután hivatalosan is elindult a Magyar Televízió Vállalat műsorterjesztése.

 

Aranyosné Börcs Janka a szimpóziumon átadta a 2015-ben alapított Dr. Magyar Endre-díjat. A kitüntetést a hírközlés területén, a hírközlési piac fejlődéséért folytatott kimagasló színvonalú tevékenység, valamint a több évtizeden át végzett kiemelkedő munka, életmű elismeréseként adományoznak. Idén Bölcskei Imre nyugalmazott hírközlési szakértő és Bugyi József frekvenciaszakértő vehette át az elismerést.

 

Bölcskei Imre pályáját a Magyar Postán kezdte, ahol aktív szerepet vállalt a Magyar Posta közép és rövidtávú beruházási programjainak kialakításában és megvalósításában. 1992 és 2000 között a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium államtitkára volt. Új alapokra helyezte  a hírközlési szabályozást, megalkotva az ágazati törvényeket és jogszabályokat.

Nevéhez kötődik a teljes hazai hírközlés újraszervezése, a privatizációk előkészítése, a koncessziós szerződések megkötése és a hírközlési ágazat felkészítése az uniós csatlakozásra.

 

Bugyi József több mint negyven éve dolgozik a frekvenciagazdálkodásban. Egyik elvi kidolgozója volt az első Nemzeti Frekvenciafelosztási Táblázatnak, a frekvenciasávok felhasználási feltételeinek és a frekvenciadíj-rendeletnek. Több mint húsz éve dolgozik a Nemzetközi Távközlési Egyesületben (ITU) és a Postai és Távközlési Igazgatások Európai Értekezletében (CEPT).

 

A távközlési világnapot 1968 óta május 17-én tartják annak emlékére, hogy 1865-ben azon a napon Párizsban húsz ország képviselői, köztük Magyarország küldötte aláírták a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) létrehozásáról szóló alapító okmányt. A győri szimpóziumot az egyetem Távközlési Tanszéke, a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület, valamint a Távközlési és Automatizálási Intézet Önképző Kör szervezte.

 

Címlapfotó:tavkozlesvilagnap.sze.hu

 

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

 

Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

Aszfaltburkolat építési munkák miatt lezárják mindkét irányból a Szövetség utca és Bácsai út jelenleg építés alatt álló szakaszát a Kertész utca és a Báthory utca között.

 

Az érintett útszakaszra mindkét irányból tilos lesz a behajtás május 17., szerda délelőttől várhatóan május 18., csütörtök délutánig. A 14-es út felől a Zemplén utca – Hédervári út irányában tudnak közlekedni az autósok Győr-Sziget felé -írja a gyor.hu.

 

Címlapfotó:6ekonyreklam.hu

 

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

 

Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Ha anyagilag nem is támogatsz még bennünket, de kattints az oldalon lévő reklámra, azzal már ezt is megteszed! Köszönjük!

Május 17-én (szerdán) 17 órakor a megyei könyvtár Kisfaludy Károly Könyvtárának rendezvénytermében (Baross G. út 4., II. emelet) Arany János: A nagyidai cigányok című darabját láthatják az érdeklődők a Csavar Színház és Gál Tamás előadásában. A belépés ingyenes.

 

A Csavar Színház előadásai vándor előadások, a legkisebb faluktól a legnagyobb városokig, illetve határokon túlra is megpróbálják elvinni elsősorban a magyar kultúrát, de sosem hagyják figyelmen kívül a körülöttünk élő nemzetek, nemzetiségek kultúráját sem -írja a gyoriszalon.hu.

 

Hitük, hogy az irodalom, legyen az klasszikus vagy kortárs, igenis érdekli a mai kor emberét, ha az előadók, mint a jó révész, biztonságosan és könnyedén viszik át utazójukat a megértés partjára. A magyar irodalom egyik legnagyszerűbb alkotásából, Arany János A nagyidai cigányok című interpretációjukban fergeteges humorú, interaktív előadás született kicsiknek és nagyoknak.

 

Címlapfotó:lvg.hu

 

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

 

Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Ha anyagilag nem is támogatsz még bennünket, de kattints az oldalon lévő reklámra, azzal már ezt is megteszed! Köszönjük!

Árokba hajtott egy személyautó Győrszemere és Nagyszentpál között. Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt 2017. május 13-án 11 óra 50 perc körüli időben a 83-as számú főút 59-es kilométerszelvénynél, Győrszemere és Nagyszentpál között. Eddig ismeretlen okból és körülmények között egy személyautó árokba hajtott.

 

A balesetben a jármű vezetője megsérült. A helyszínelés és a műszaki mentés ideje alatt az érintett útszakaszon rendőri forgalomirányítás mellett félpályás útlezárás van érvényben. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság kéri, hogy a járművezetők fokozott odafigyeléssel közlekedjenek a főút érintett szakaszán!

 

Címlapfotó:kisalfold.hu

 

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

 

Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Ha anyagilag nem is támogatsz még bennünket, de kattints az oldalon lévő reklámra, azzal már ezt is megteszed! Köszönjük!

More Articles ...