Pályazár lesz a Keleti Kelenföld között, mely Győrt is érinti

közlekedés
Megjelenés

Pályazár lesz érvényben május 17-től június 1-ig a Keleti pályaudvar és Kelenföld között, emiatt több vonat is módosított menetrend szerint közlekedik.

A Mávinform pénteki, közleménye szerint a győri, a székesfehérvári, a pusztaszabolcsi és a kelebiai vonatok mellett a pécsi, a soproni, illetve a szombathelyi InterCity vonatok is érintettek, utóbbiak a Keleti helyett a Déli pályaudvarról indulnak és oda érkeznek.

Munkanapokon a székesfehérvári G43-as, a martonvásári S30-as, a tárnoki S36-os, illetve a tatabánya-oroszlányi S12-es elővárosi vonatok Kelenföldről indulnak és oda futnak be. Az S60-as sülysápi vonatok Kőbánya felsőről, a G60-as szolnoki és nagykátai vonatok Kelenföldről indulnak és oda is érkeznek.

Címlapfotó:piteblog.blogspot.com

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: szerkesztoseg@boldoguljgyorben.hu

Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Ha anyagilag nem is támogatsz még bennünket, de kattints az oldalon lévő reklámra, azzal már ezt is megteszed! Köszönjük!

Pályazár lesz érvényben május 17-től június 1-ig a Keleti pályaudvar és Kelenföld között, emiatt több vonat is módosított menetrend szerint közlekedik.

A Mávinform pénteki, közleménye szerint a győri, a székesfehérvári, a pusztaszabolcsi és a kelebiai vonatok mellett a pécsi, a soproni, illetve a szombathelyi InterCity vonatok is érintettek, utóbbiak a Keleti helyett a Déli pályaudvarról indulnak és oda érkeznek.

Munkanapokon a székesfehérvári G43-as, a martonvásári S30-as, a tárnoki S36-os, illetve a tatabánya-oroszlányi S12-es elővárosi vonatok Kelenföldről indulnak és oda futnak be. Az S60-as sülysápi vonatok Kőbánya felsőről, a G60-as szolnoki és nagykátai vonatok Kelenföldről indulnak és oda is érkeznek.

Címlapfotó:piteblog.blogspot.com

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.