Tizenötödik alkalommal rendezett családi és nyílt napot az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred Győrben, május 13-án, szombaton. Idén először egy légvédelmi gépágyú is eldördült. Az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred a Magyar Honvédség egyetlen légvédelmi rakéta fegyvernemi alakulata.

 

A rendezvényen az érdeklődők megismerkedhettek az alakulatnál rendszeresített haditechnikai eszközökkel, a harcászati, fegyveres- és alaki bemutatók mellett pedig egész nap izgalmas programokon vehettek részt.

 

„A honvédség nem egy különálló szervezet, hanem a társadalom része. Ugyanazokat a célokat szolgáljuk a saját területünkön. Fontos, hogy a honvédség és a civil szféra közötti kapcsolat megerősödjön, ezért nyitottuk ki kapuinkat, betekintést engedve a mindennapjainkba és az életünkbe” − mondta el Könczöl Ferenc alezredes, a rakétaezred parancsnoka, aki a kapuban köszöntötte az elsőként érkezőket.

 

A likócsi laktanyában a szervezők változatos programokkal, a korábbi évekhez képest pedig számos újdonsággal várták az érdeklődőket. A hagyományos zászlófelvonást követően idén először egy légvédelmi gépágyú is eldördült.

 

Az ünnepélyes megnyitót követően, az érdeklődő nagyközönség a Budapest Helyőrség Zenekar koncertjét hallgathatta meg Nagy Zsolt százados karmester vezényletével, amit az MH EUFOR kontingens 21. váltásának harcászati bemutatója követett. Az EUFOR katonái egy ellenőrző-áteresztő pontot üzemeltettek, amit botokkal felszerelkezett tüntetők támadtak meg. A tömegkezelő erők hatékonyan leverték a lázadó csapat fellépését, a közönség első soraiban izguló fiatalok pedig hazavihették a fűben megbújó töltényhüvelyeket.

 

A program itt nem ért véget, hiszen az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár, a 32. Nemzeti Honvéd Díszegység és a Honvéd Díszzászlóalj Különleges Díszelgő Csoport fegyveres és alaki bemutatót is tartott.

„Az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred a Magyar Honvédség egyetlen légvédelmi rakéta fegyvernemi alakulata, így elsődlegesen hazánk légvédelméért felel. A kiemelt fontosságú polgári, ipari objektumok és a harcoló szárazföldi csapatok légvédelmi rakéta oltalmazását látja el” - hangzott el a rendezvényen.

 

A látogatókat - többek között - légpuskalövészet, airsoft, paintball, lézeres céllövölde, rakétaindító- és repülőgép-szimulátor, valamint kézigránát-célbadobás várta, a haditechnikai bemutatón pedig lehetőségük volt bemászni a „fémszörnyekbe” és felpróbálhatták az egyenruhákat is. A fegyverzeti anyagok bemutatója mellett az érdeklődők szétnézhettek az alakulat csapatmúzeumában, a könyvek iránt érdeklődőket pedig a Zrínyi Kiadó munkatársai várták.

 

Címlapfotó: haborumuveszete.hu

 

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

 

Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Ha anyagilag nem is támogatsz még bennünket, de kattints az oldalon lévő reklámra, azzal már ezt is megteszed! Köszönjük!

Az AUDI HUNGARIA Zrt. Oktatóközpontjában ma üzembe helyeztek két új, innovatív robotcellát, amik a Q3 gyártásához biztosítják a képzést. A robotcellák segítségével az SUV modell gyártásához szükséges új technológiákat sajátítják el a munkatársak és a szakmunkástanulók.

 

A vállalat a következő másfél évben több mint 1000 munkatársat képez ki az Oktatóközpontban az Audi Q3 gyártására, közülük mintegy 350 kollégát az új robotok segítségével, valamint a duális képzésben tanulók oktatása is itt zajlik majd.

 

A robotcellák ez év közepétől már két műszakban üzemelnek.

Az Audi Q3-as modell 2018-tól készül az Audi Hungariánál, ahol jelenleg az Audi TT Coupé, Roadster, Audi A3 Limousine és Cabriolet modellek gördülnek le a gyártósorról.

 

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Ha anyagilag nem is támogatsz még bennünket, de kattints az oldalon lévő reklámra, azzal már ezt is megteszed! Köszönjük!

Új fokozatba kapcsolta hülyeségkampányát a kormány, most a kommunikációs igazgató mondott olyanokat, hogy feláll tőle az ember hátán a szőr. Nem elemezném hosszan, mert sok nyugtatót kellene a végére bevennem.

 

A jóember simám migránsszervezeteknek nevez egyes civil szervezeteket, amiknek lehet, hogy még a logójukat sem ismeri, nemhogy a tevékenységüket.

 

És akkor jön a jól bevált izé, hogy Soros elárasztja a migránsokkal Európát. Bevallom, nekem abszolút nem szimpatikus a tőzsdespekuláns milliárdos, sőt, kifejezetten etikátlannak tartom, de ez már nekem is sok, és irtózatosan unom, hogy mindenhonnan ez kúszik a fülembe.

 

’Komolyan, én már akkor is örülnék, ha lenne egy olyan magas vagy középmagas pozícióban lévő ember a kormányban, aki képes lenne önálló gondolatokat megfogalmazni, még ha akkora butaság lenne is, hogy megállnának tőle a villamosok a nagykörúton.

 

 

A napokban tárgyalt törvénytervezet szerint be kell majd jelentenie a szervezeteknek a bíróságnak, ha külföldről több mint 7,2 millió forint támogatást kapnak. És akkor mi van, ha bejelentik? És miért pont 7, 2 milliónál húzták meg a határt?

 

A dolog bukéja csak az, hogy a kormányhű  álcivilszervezet CÖF  nagyjából 300 millió forint támogatást kap az államtól évente, és a beszámolójában érdekes módon nem tüntette fel, kitől kapta a támogatást, és ez nem zavarja a Fideszes nagyurakat, és a bíróságokat sem.

 

Persze közpénzből lehet indoklás nélkül támogatni bárkit.

 

címlapfotó: hirolvaso.com

 

 

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.


Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Ha anyagilag nem is támogatsz még bennünket, de kattints az oldalon lévő reklámra, azzal már ezt is megteszed! Köszönjük!

Nem Győr legszebb utcájáról beszélünk, mégcsak nincs is a központban. Sétálni nem érdemes itt, sem időzni hosszú órákon át, csak áthaladni rajta. Ebben az utcában van a kórház. A reggeli órákban itt botorkálnak be az idősek és sok elesett fiatal reménykedik a gyógyulásban.

 

A bejáratnál itt dohányoznak a tolószékes férfiak. Egy külön helyen pedig a fehér köpenyesek, akiknek fontos munkájuk közepette épp, hogy beleslukklolnak a cigarettába már rohhannak is tovább dolgokra. Vissza a kórház falai közé mosdatni, infúziót adni, vérnyomást mérni, vigaszt adni a hozzátartozóknak.

 

Ha már szerettünk olyan állapotban van, akkor át lehet sétálni a Plazába, ahol van étel, fodrász, ruha, valamint könyv a nehéz, átvirrasztott éjszakákra. A Vasvári Pál utcában rettentő nagy a forgalom és mindenki siet át a suhanó autók előtt, szinte rohan, valamit pótolni szeretne, amiből egyeseknek több, míg másoknak kevesebb maradt már, az időt.

 

forrás és címalapfotó: gyorplusz.hu

 

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Ha anyagilag nem is támogatsz még bennünket, de kattints az oldalon lévő reklámra, azzal már ezt is megteszed! Köszönjük!

Szent Flórián, a tűzoltók nemzetközi napja alkalmából május 4-e a katasztrófavédelem állománya számára munkaszüneti nap. Ezen a napon az ügyfélszolgálati ügyfélfogadás és a hatósági ügyintézés is szünetel. Természetesen a készenléti szolgálatot ellátó tűzoltók ezen a napon is garantálják az ország mentő tűzvédelmét.

 

Szent Flórián, vagyis Florianus az időszámításunk szerinti harmadik század második felében született az ókori Római Birodalom Noricum tartományához tartozó Aelium Cetiumban. Ez a város a mai Sankt Pölten, régi magyar nevén Szent Pöltény óvárosa területén helyezkedett el, ez a mai Alsó-Ausztria szövetségi tartomány fővárosa. Florianus katonaként csatlakozott Noricum tartományi seregéhez és katonai feladatai mellett a tűzoltóság megszervezéséért is felelt.

 

Diocletianus császár uralkodásának idején, 303 és 304 között keresztényüldözések zajlottak szerte a birodalomban. Ekkor érkezett helytartónak Lauriacum, vagyis a mai Lorch in Enns városába Aquilinus, akinek feladata az új vallást gyakorlók, a keresztények felkutatása volt. A keresztények kiiktatásáról szóló utasítás minden tisztségviselőhöz, így Florianushoz, a helyi katonai egység parancsnokához, centuriojához is eljutott. Az utasítás szerint negyven keresztény bajtársát kellett volna letartóztatnia.

 

A császári rendeletet a százados megtagadta, sőt figyelmeztette az új hitet valló társait a közelgő veszélyre. Katonaként jól tudta, hogy a Római Birodalomban a császári rendeletek megtagadásáért halálbüntetés jár. Florianust, aki maga nem volt keresztény, negyven társával együtt elfogták, megkínozták és bebörtönözték, majd 304. május 4-én kivégezték. Lauriacumban az Enns folyó hídjáról taszították a mélybe társaival együtt, malomkövet kötve a nyakukba.

 

Emlékét Ausztriában, Bajorországban, Lengyelországban és a 15. század óta Magyarországon is őrzik. A tűzoltók mellett a kéményseprők, a pékek, a serfőzők, a kádárok, a fazekasok, a szappanfőzők és egyes helyeken a kovácsok védőszentje. Hozzá imádkoznak aszály és tűz esetén, de ugyanúgy hozzá fohászkodnak az égési sérültek is.

 

Hogy a számos Flórián legendából mi igaz, az talán már sosem fog kiderülni, azonban a mindennapi beavatkozások között néha a tűzoltóknak is meg kell állniuk, hogy emlékezzenek arra az önfeláldozó segítségnyújtásra és bajtársiasságra, ami választott hivatásuk szellemiségének alapját jelenti.

 

Címlapfotó: bien.hu

 

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

 

Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Ha anyagilag nem is támogatsz még bennünket, de kattints az oldalon lévő reklámra, azzal már ezt is megteszed! Köszönjük!

A Földművelésügyi Minisztérium kedd este azonnali hatállyal feloldotta a Magyarország teljes területére március 3-án elrendelt általános tűzgyújtási tilalmat.

 

Az erdőterületeket érintő tűzesetek kialakulását és terjedését befolyásoló környezeti tényezők megváltozása miatt kedd este a Földművelésügyi Minisztérium azonnali hatállyal feloldotta az ország teljes területén lévő erdőkre és fásításokra, valamint az erdők és fásítások határától számított kétszáz méteren belüli területekre március 3-án kiadott általános tűzgyújtási tilalmat.

 

Az általános tűzgyújtási tilalom feloldása ellenére az erdőkben továbbra is csak a kijelölt és kiépített tűzrakóhelyeken, szélcsendes időszakban lehet tüzet gyújtani úgy, hogy az a környezetre ne jelentsen veszélyt. A tüzet nem szabad felügyelet nélkül hagyni, távozás után pedig gondoskodni kell a lángok és a parázs biztonságos eloltásáról.

 

Az erdőkön kívüli, illetve lakott területeken gyújtott tüzek esetében továbbra is fokozott figyelemmel kell eljárni, mert a felügyelet nélkül hagyott tűz könnyen továbbterjedhet és életveszéllyel, vagy súlyos kárral fenyegető közvetlen tűz forrása lehet.

 

Címlapfotó: transindex.ro

 

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.


Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Ha anyagilag nem is támogatsz még bennünket, de kattints az oldalon lévő reklámra, azzal már ezt is megteszed! Köszönjük!

Az amerikai szokások sok esetben nagyon különböznek az itthoniaktól, de ilyen értelmetlen hagyománnyal ritkán lehet találkozni! Már nemcsak a Télapó ölébe szokás beülni, de a húsvéti nyusziéba is.

 

Azért az ünnep idején sok plázában, kint a városban, de akár profi fotózás keretében is a szülőnek lehetősége van egy emberméretű plüssnyúl karjába adni gyermekét, hogy aztán lefotózhassa.

Kétségtelenül mulatságos a dolog, de nem biztos, hogy a gyerekek is ennyire élvezik. Nézd meg képeken, hogyan reagáltak az olykor kedves pofijú, olykor azonban meglehetősen félelmetes embernyulakra!

 

forrás és címlapfotó: femina.hu

 

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

 

Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Ha anyagilag nem is támogatsz még bennünket, de kattints az oldalon lévő reklámra, azzal már ezt is megteszed! Köszönjük!

More Articles ...