PREVENCIÓS PROGRAMSOROZAT SZÉPKORÚAKNAK

Biztonság
Megjelenés

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság prevenciós programsorozatot folytat az idősek áldozattá válásának megelőzése érdekében.

 

A megyei rendőr-főkapitányság és a rendőrkapitányságok bűnmegelőzési előadói kiemelt figyelmet fordítanak az időskorúak áldozattá válásának megelőzésére.

 

E munkájuk részeként 2016. október 19-én 9 óra 30 perckor az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény egyik nyugdíjas klubjában tartottak előadást a megjelent nyugdíjas korosztály részére.

 

A bűnmegelőzési előadók minden olyan bűncselekményre felhívták a szépkorúak figyelmét, amellyel napjainkban az úgynevezett trükkös csalók igyekeznek becsapni ezt a korosztályt. Kiemelték többek között az elmúlt hónap trükkös telefonos csalásait is, ahol különböző összegű nyereményekre hivatkozva próbálták megtéveszteni a telefonon felhívott személyeket. A jóhiszemű és gyanútlan sértettek reménykedve az ígért többszázezres nagyságú nyereményben egy ATM automatából elvégzik a hívó által kért tranzakciót.

 

 

A rendőrség ezúton is kéri, hogy aki ilyen csalók telefonhívásait kapja az alábbiakat tegye meg:

  • Soha ne hajtsák végre a telefonáló utasításait!

  • Amennyiben megjelenik a hívó fél telefonszáma, úgy azt jegyezzék fel, ezzel is segítve a rendőrség munkáját!

  • A hívást követően értesítsék a rendőrséget a csalók próbálkozásáról a már ismert 107-es, vagy 112-es segélyhívó telefonszámokon!

  • Soha ne adják meg senkinek személyes adataikat, illetve bankszámlájuk adatait!