Az EYOF tornászai telt ház előtt fognak szerepelni

Sport
Megjelenés

Nagy az érdeklődés a július 23-29. között rendezendő győri EYOF jegyei iránt. A Radnóti utcai Olimpiai Parkban rendezik a szertorna versenyeit. A 812 nézőt befogadó új csarnokba már mind az öt versenynapra minden jegy elkelt.

A magyar tornászok Budapesten és Tatán készülnek a viadalra.

A fiúkeret öt főből áll, míg a lányoknál még 11-en versengenek a 3 indulói helyért. A lányok május 13-án, a fiúk június 3-án adnak számot felkészültségükről a Tornacsarnokban.

A fiúk mezőnyében 30 ország nevezett teljes 3 fős csapattal az EYOF-ra, további 3 ország indul egyéni versenyzőkkel. Az egyéni selejtezőket július 25-én rendezik három csoportban.

Ezen a napon hirdetnek bajnokot a csapatversenyben. A lányok mezőnyében 32 nemzet indul teljes csapattal és 6 nemzet egyéni résztvevői küzdenek. Az egyéni selejtezők és a csapat döntő július 26-án lesz.

Mindkét nem egyéni összetett fináléját 27.-én rendezik. A hat fiú és négy lány szerdöntőben 28 és 29-én hirdetnek bajnokot. A Radnóti utcai tornacsarnokot és a közvetlen mellette elkészűlő melegítő csarnokot a tervek szerint május végén adják át.

Címlapfotó: olimpia.hu

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: szerkesztoseg@boldoguljgyorben.hu

Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Ha anyagilag nem is támogatsz még bennünket, de kattints az oldalon lévő reklámra, azzal már ezt is megteszed! Köszönjük!

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.