Egyik ismerősöm mesélte még a 2014-es választások idején, hogy a szomszéd átjött hozzá a választás napján, hogy elmentek-e már választani, mert ha nem, menjenek gyorsan, mert fontos, hogy nyerjen az épp regnáló hatalom. Az ismerősöm köpni-nyelni nem tudott, valamit hebegett és zavartan becsukta az ajtót.

 

Azzal, hogy a közéleti politikai aktivitásra noszogatjuk egymást nincs is gond, nem baj, sőt kívánatos lenne, hogy a polgárok véleményt nyilvánítsanak, eszmét cseréljenek egymással.

 

Az már más lapra tartozik, hogy ma már ezen túl vagyunk, inkább az az érzésünk, hogy sokan bele akarna pofátlankodni a másik életébe, ami nonszensz.

 

Nekem erről Orwell 1984-es regénye jutott eszembe, hogy a Nagy Testvér figyel téged, meg lehet, hogy sok „kis testvér is.”

Egy ideje ilyen szemmel figyeljük a közéletet, és meg kell mondjuk, jó néhány levelet kapunk ezzel kapcsolatosan.

 

Kialakul-e vajon a Nemzeti Besúgás Rendszere újra, amely nagyon rossz emlékeket idézhet fel.

 

‘Vannak hírek arról, hogy a munkahelyeken munkaidőben választási ajánlásokat, nemzeti konzultációnál válaszokat kell gyűjteni.

 

Összegzik az eredményeket és aki nem megfelelően teljesít repülhet az állásából?

 

Sok helyen működik az öncenzúra illetve a kollégák kollégákról jelentenek, mennyire hű a hatalomhoz és  miután elkönyvelték az embert, valamiféle fokmérője lehet egy pozíció betölthetőségének.

 

Manapság nincs kimondva, hogy feltétel, de sokszor tapasztalja az emberfia, hogy másként nem lehet érvényesülni. Sőt hírek szólnak arról, hogy utána nyúlnak egyeseknek bármeddig és bárhová, állásokról tiltják le satöbbi.

 

Nemrég megkaptuk a nemzeti konzultációs levelet, örültünk is nagyon, hogy újra sok milliárdot költenek el fölöslegesen. Konzultálhatnának már velünk tényleg a győri embereket érintő valós kérdésekről is.

 

Kíváncsi leszek, mit mond majd az ismerősöm, átment-e a szomszéd ellenőrizni, hogy kitöltötte és visszaküldte- a nemzeti konzultációt.

 

‘Vajon vezetik rólunk a párthűség ügyi dossziét, ahová a rendszer hangyaszorgalommal gyűjti az információkat, utánunk néznek a Facebookon, elolvassák az emaljeinket?

 

A régi (Kádár-kori) reflexek tehát még mindig működnek, csak más köntösbe bújtatják a kommunikációs szakemberek.

 

címlapfotó: erdely.ma

 

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

 

Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Ha anyagilag nem is támogatsz még bennünket, de kattints az oldalon lévő reklámra, azzal már ezt is megteszed! Köszönjük!

Felvetésünk, hogy a városi közgyűlés csatlakozik-e az európai béruniót célzó polgári kezdeményezéshez. Ekkor hinnénk el, hogy komolyan szeretnék városatyáink a bérfelzárkóztatást.

 

Tartok attól, hogy a bérunió felvetése most inkább a kampány része, mintsem őszinte gesztus a választópolgárok felé.

 

A kezdeményezés célja leegyszerűsítve, hogy az Európai Bizottság tűzze napirendre a bérfelzárkóztatás kérdését, aminek az a lényege, hogy közép-kelet európai régióban is keressenek annyit az emberek, mint nyugaton. Ugyanis mindenki tudja, hogy például Győrben egy dolgozó a töredékéért dolgozik, mint egy ugyanolyan pozícióban dolgozó német kollégája.

 

Azt azért mindenki pontosan tudja, hogy ilyen felzárkóztatást nem lehet egyik pillanatról a másikra véghezvinni, minimum évtizedek kellenek hozzá, meg az hogy a nyugat-európai bérek addig ne változzanak szinte semmi.

 

De azért kíváncsiak leszünk mikor kezdeményezik a csatlakozást.

 

címlapfotó: bal-rad.hu

 

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.


Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Ha anyagilag nem is támogatsz még bennünket, de kattints az oldalon lévő reklámra, azzal már ezt is megteszed! Köszönjük!

Régi falvédőket megidéző csomagolása van az új Univer majonéznek, ilyen felirattal például: „Az én uram a legjobb ember, csak szülnöm kell akkor nem ver.

 

Ki is tört a botrány a szexista üzenetek miatt, az Univer és az ügynöksége pedig egymásra mutogat, hogy nem is így meg nem is úgy.

 

Akármit gondolunk az egyébként eredeti falvédő-szövegekről - mert biztos vagyok benne, hogy sokan azt mondják majd, hülyeség így felfújni a dolgot – arra mindenképpen rámutat, hogy ami annak idején teljesen természetesnek hatott, és amire nem kapta fel senki a fejét, az évtizedek előre haladtával teljesen más képet mutat.

 

Sokkal érzékenyebben reagál a társadalom például a szexizmusra, teljesen máshol vannak a határok, mint annak idején. Változtak a fogalmaink, és változtunk, mi emberek is.

 

Egy gyártónak pedig illenék ezeket a folyamatokat ismernie, és akkor nem futna bele egy ilyen balhéba.

 

Persze, lehet azt vallják, a rossz reklám is reklám.

 

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.


Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Ha anyagilag nem is támogatsz még bennünket, de kattints az oldalon lévő reklámra, azzal már ezt is megteszed! Köszönjük!

A civilek évek óta porondon vannak, főleg azok, amelyek nem követik a kormány propagandáját. A nemrégiben kiszivárogtatott civil törvény módosítására vonatkozó javaslat is erősen borzolja a kedélyeket.

 

 

Mivel indokolják a törvény módosítást?

 

A tervezet indokolásában az áll, hogy általában a civil szervezetek meghatározó szerepet játszanak a közvélemény formálásában, mivel komoly társadalmi szerepvállalással bírnak, így átláthatóságuk kiemelten fontos. Az indokolásban még az is szerepel, hogy ha ismeretlen forrásból kapnak pénzt, akkor fennáll annak a veszélye, hogy külföldi érdekcsoportok akarata érvényesül működésükön keresztül.

Mi a helyzet a kormány és nagy állami cégek által finanszírozott civil szervezetekkel? Ott nem kell látni ki akarja őket befolyásolni?

 

További érdekesség, hogy a tervezetet nem szeretnék minden egyesületre, szervezetre kiterjeszteni, a vallási - és sporttal kapcsolatos tevékenységet ellátó szervezeteknek nem kell stigmát viselniük akkor sem, ha külföldi pénzt kapnak. Úgy tűnik, ők a határon kívül érkező támogatás ellenére sem tántoríthatók el, és nem is befolyásolhatók. Vajon mivel vívták ki ezt az előjogot? Miért tesz különbséget ezen a ponton a jogalkotó? Erre a kérdésre mindezek fényében csak azt lehet válaszolni, hogy van olyan szervezet, amely nem tetszik a kormánynak, és van, amelyik meg igen, ezért kell a kivételeket is beépíteni.


Röviden a javaslatról

 

Az új javaslat értelmében, ha egy alapítvány vagy egy egyesület külföldről kap támogatást, azt 15 napon belül jelentenie kell a bíróságon. A tranzakció részleteit is be kell mutatnia, amely az állam által létrehozott Civil Információs Portálon jelenik majd meg. A bejelentési kötelezettség egyébként 7,2 millió forint fölött kötelező, és aki ilyen mértékű támogatást kap, az külföldről finanszírozott szervezetnek minősül. Az említett szervezetek kötelesek a honlapjukon, az általuk kiadott sajtótermékekben és kiadványokban is feltüntetni, hogy külföldről támogatott szervezetnek minősülnek. Amely szervezet ezt elmulasztja, bírságot kaphat és törölhetik a nyilvántartásból, vagyis megszűntethetik. A külföldről való finanszírozás tehát egy bélyeg.

 

 

Mi van a háttérben?

 

Erről csak találgatni lehet. Vannak olyan elemzők, akik szerint fennáll annak a veszélye, hogy az így megbillogozott szervezeteket esetleg az 1%-os körből zárják ki. Vannak olyan feltételezések, hogy talán a pályáztatási rendszer áldozatai lesznek (esetleg nem kapnak plusz pontokat a tisztán magyar finanszírozású szervezetekkel szemben). Illetve még az is megtörténhet, hogy ezek a szervezetek elveszíthetik közhasznúságukat. Egyelőre úgy tűnik, ki akarják iktatni a kormánykritikus civileket, akik a forrásaik miatt függetlenek a kormánytól.

 

 

Az azonban biztos, hogy a határon túli magyarok támogatása is veszélybe kerülhet ezzel a húzással. A kormány most is milliárdos tételben támogatja a romániai, szlovákiai, ukrajnai, szlovéniai, ausztriai, szerbiai és horvátországi magyarságot. 2010 óta a Bethlen Gábor Alapítvány az, amely költségvetési forrásból biztosít pénzeket a határon túliak részére, ami az ő esetükben szintén külföldi pénznek minősül.

 

 

Kíváncsian várom, hogy az ottani kormányok mikor gondolnak egy akkorát, mint az itthoni? Mert akkor aztán hiába ontjuk oda közpénzből a milliókat, nem segíthetünk már vele…

 

A profit – és sokszor bevétel – nélkül működő szervezetek célja, hogy olyan tevékenységet lássanak el, amely alapvetően a kormányzat, az állam dolga lenne, de már nem jut rá keret illetve olyan társadalmi beágyazottsággal bírnak, amelyet az állam nem képes betölteni. A civil szervezeteket tehát inkább támogatni kellene, mintsem ellehetetleníteni a működésüket.

 

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.


Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Ha anyagilag nem is támogatsz még bennünket, de kattints az oldalon lévő reklámra, azzal már ezt is megteszed! Köszönjük!

Egy évről három évre emelné a munkaidőkeret maximális időtartamát a kormány. Egyeztetés, konzultáció semmi. Pedig hát nagyon szeretnek konzultálni.

 

Látszólag.

 

Azért az lássuk be, ez az egyik legpofátlanabb, legvérlázítóbb javaslat mostanában, pedig volt már egy csomó.

 

Aki munkaidőkeretben dolgozik, pontosan tudja, sokkal kiszolgáltatottabb lesz munkavállalóként, ha megszavazzák. És megszavazzák, mert nem akar ellentmondani senki.

 

Eddig egy évig sakkozhatott a munkáltató az emberek szabadságával illetve, hogy  ami a munkaidőkeret lényege, azzal, hogy mit fizet ki túlóraként, és mit nem, vagy csak a keret lejárta után.

 

Hogy nem túlórát fizeti ki a munkáltató, hanem átütemezi a dolgozó munkaidejét, és mondjuk hétköznap is becsúszik egy szabadnap, amit tévedés ne essék, nem azzal bérrel fizet, mintha túlórázna az ember, hanem simán. Í

 

Így nyúlnak le egy csomó pénzt az emberektől, amihez a képviselők asszisztálnak.

 

Ráadásul bármikor be lehet rángatni az embereket, mondjuk egy szombati túlórára, mondván, a munkaidőkeret miatt megteheti.

 

Ez a rendszer teljes egészében a munkáltatók érdekeit szolgálja, és a pénztárcájukat kíméli pofátlan módon.

 

Egy közeli munkahelyen úgy működik a túlóra kifizetése, hogy ha szerdáig bejelentik a túlórát, akkor nem fizetik ki, hanem úgymond „lecsúszható”, ha utána, akkor kifizetik.

 

Mondjuk, ha nem tudja kivenni azokat a napokat a dolgozó, mert a cég nem engedi el, akkor a munkaidőkeret végén kifizetik, de ha jól emlékszem, nem százszázalékban.

 

Mert ugye a legtöbb esetben az történik, hogy hiába dolgozott valaki plusz napot, nem veheti akkor ki, amikor ő akarja, csak ha megengedi a cég. És előfordul, hogy az munkaidőkeret ideje alatt nem engedi. Tehát még itt sem választhat a munkavállaló.

 

Minden a munkáltatón múlik.

 

A mostani javaslat legdurvább példája az lehetnek, hogy a rendkívüli túlmunkát csak három év után fizetné ki a cég a dolgozójának.

 

Magyarország erősödik. Gratulálunk!

 

címlapfotó: hvg.hu

 

 

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

 

Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Ha anyagilag nem is támogatsz még bennünket, de kattints az oldalon lévő reklámra, azzal már ezt is megteszed! Köszönjük!

Minden napra jut egy újabb furcsa hír, szakmaiatlan döntés a kormány háza tájáról. Mintha direkt azért foglalkoztatnának embereket, találják ki, hogyan lehet sokkolni a közvéleményt.

 

Itt van most az újabb gyöngyszem: az oktatásért felelős államtitkár bejelentette, hogy jövő évtől kötelező gimnáziumi felvételit és akárcsak a felsőoktatásban vala’, államilag meghatározott gimnáziumi, szakgimnáziumi és szakközépiskolai keretszámokat vezet be “bölcs” kormányunk.

 

Nos, ez felettébb érdekes és nonszensz.

 

Az eduline.hu-nak nyilatkozó oktatáspolitikai elemző szerint ezzel a kormány a gyerekek jelentős részét szeretné a szakképzésbe húzni, mert amióta lebutították a szakiskolákat, természetszerűen csökkent az oda jelentkezők száma, és még jobban nőtt a gimnáziumokba igyekvőké.

 

Hoppá.

 

De akkor mi lesz a szakképzéssel, honnan lesznek nekünk szakmunkásainak?, tették fel valószínűleg a kérdést a kormány oktatáspolitikusai, és ezt találták ki megoldásként.

 

‘Ugyanis a férőhelyek korlátozásával egy csomó diák kiszorul majd a gimnáziumokból és kénytelenek lesznek olyan szakmát választani maguknak, amihez egyébként semmi kedvünk sincsen.

 

Mert a szakközépiskolákat is sikerült kicsinálni, ott is megcsappant a jelentkezők száma. Annak idején még az érettségi után, ha egy-két évet ráhúzott tanulhatott egy szakmát, és utána még simán mehetett főiskolára, egyetemre. Ma már nem így működik a rendszer.

 

Ez aztán a parádés demokrácia.

 

És azokkal a diákokkal, akik nem akarnak szakiskolába menni, de nem veszik fel őket a gimnáziumba a lehető legnagyobb mértékben ki lesz tolva, kérem szépen.

 

Ezt hívhatnánk akár irányított szakmunkásképzésnek is. Furcsa időket juttathat eszünkbe ez a rendszer, amikor ennyire belemásznak felülről még abba is, hogy mit tanuljon a polgár, vagy hogyan képzelje el a jövőjét. Majd a kormány megmondja, hogyan képzelheti. A szerencsésebb mehet majd a felsőoktatásba, a kevésbé szerencsések, ha akarnak, ha nem, szakmát tanulnak, kész ennyi, nincs vita.

 

Azért én kíváncsi leszek majd a szülők arcára, nem fognak boldogságban úszni, az biztos.

 

 

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

 

Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Ha anyagilag nem is támogatsz még bennünket, de kattints az oldalon lévő reklámra, azzal már ezt is megteszed! Köszönjük!

Itt az újabb nemzeti konzultáció, sok milliárd forintért akar velünk „beszélgetni” a kormány. A beszélgetés persze irányított, nem kíváncsiak a valódi véleményünkre, csak a jövő évi választásnak alapoznak, csak nehogy baj legyen belőle, nehogy mélyebb legyen az alap, mint az egészséges.

 

Mert a végén még bent ragadnak a maguk teremtette sötétben. A nagyobb baj, hogy mi is ott pislogunk majd velük, ha akarjuk, ha nem.

 

A kormánnyal beszélgetni olyan, mint sajtreszelővel rejszolni, hallottam a múltkor a buszmegállóban.

 

Nemsokára megérkeznek, vagy már ott is vannak a paranoia kérdőívei a győri otthonokba is. Hat kérdés szerepel rajta, rezsicsökkentés, menekültkérdés, állítólagosan külföldről pénzelt szervezetek, csúnya, gonosz Brüsszel, aki mindebbe bele akar szólni, ilyenek.

 

 

Nézzük a kérdéseket:

 

 

  1. Azt írják Brüsszel rezsicsökkentést akarja elvenni. Na de polgártársak, nem kell ide Brüsszel, mi lett például a földgáz árcsökkenésből adódó haszonnal? Miről beszélnek!

  2. Az újabb migránsos kérdést nem értjük, minek volt a több tíz milliárdos kampány, ha most újra megkérdezik. Maguk sem hiszik el az eredményét?

  1. Az illegális embercsempészet ösztönzésének büntetését van, aki megkérdőjelezi? Vagy csak a kérdés összeállítója sem érti és bizonytalan benne?

  2. Milyen regisztráció? Tiltsuk be az összeset! Kezdjük az ENSZ-szel, vigyék innen az EU intézményeit, meg leszünk mi a források nélkül, sőt a nagy- követségeket is tiltsák be! Menjen mindenki szépen haza!

  3. Igen, azt hisszük ez egy nagyon értelmes kérdés, 2 út van Magyarországon az utóbbi időben, aki pénzt akar keresni, azok húzzanak külföldre, a többiek közül minél többen menjenek közmunkásnak. Hát ha ez kell, mint magyar megoldás, csak gratulálunk hozzá.

  1. Azért ez kemény a 27-os ÁFA mellett kijelenteni. Szerintünk jó az irány, csak még mindig nem söralátét méretű az adóbevallás, habár egy CD-n is lehet sörözni



’Senkinek ne legyenek illúziói, minden kérdés el van döntve, akár mi is lesz a konzultáció eredménye, de legalább ismét ki tudnak osztani rengeteg lóvét a kérdőívek kitalálóinak, gyártóinak.

 

 

Vajon jó kiskutya módjára  a polgármester sebtében  összehív egy rendkívüli közgyűlést és néhány milliót megszavaznak a konzultációra?

 

Azon sem csodálkoznák, ha Győrben lenne nemzeti konzultációt erősítő saját plakátkampány a városi büdzsé terhére,  bizonyítania kell a város Fideszes vezetőinek, nehogy a szőnyeg szélén álljanak.


Cs.P

 

Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Ha anyagilag nem is támogatsz még bennünket, de kattints az oldalon lévő reklámra, azzal már ezt is megteszed! Köszönjük!

More Articles ...

Page 1 of 4