Cziráki 100: „Nem tudok bánni az emberekkel, vagy tán nem is akarok?”

Mi történt
Eszközök
Megjelenés

Cziráki Lajos születésének 100. évfordulója alkalmából életmű katalógust adtak ki, melyet a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeumban mutattak be. Április 18-án, a Cziráki Lajos alkotásaiból rendezett kiállítás utolsó napján került sor a kiadvány méltatására.

E jeles alkalomból Grászli Bernadett igazgató köszöntötte a megjelenteket, majd Cziráki Lajosné, a festőművész özvegye és Csiszár István, az egykori tanítvány beszélt az általuk szeretett és példaképként tisztelt emberről.

Igazi kuriózum és méltó tiszteletadás a gyönyörűen kivitelezett Cziráki 100 című emlékkötet, mely az olvasó elé tárja a teljes életművet. Ugyanakkor emberként is megismerhetjük a képek mögött álló művészt, hiszen Cziráki Lajosné háromszor is „megszólal” a könyvben.  A szeretet önmagával hat, önmaga sugárzásával győz, mint a nap melege.” (Cziráki Lajos)

A festőművész özvegye végigvezetett bennünket a szenteste idilljétől az utolsó 10 év fájdalmas bezártságáig. Az elhivatottság, mely Cziráki Lajost mindvégig alkotásra inspirálta, még a betegségben eltöltött időt is megnemesítette. Halála előtt három nappal még festett, utolsó képei, melyek már remegő kézzel készültek, példaértékű erkölcsi erőt közvetítenek. Utolsó pillanatig azt tette, amire a jó Isten kötelezte azáltal, hogy művészi tehetséggel áldotta meg.

A Győrhöz kapcsolódó fontos állomásokról is hallhattunk. Nemcsak alkotóként, hanem művésztanárként is sokat adott a városnak. 1959-től tanított a Felsőfokú Tanítóképző Intézetben (1978-tól Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskola). 1968-tól pedig a Révai Miklós Gimnázium tanára volt, ahol a rajzot és a művészettörténetet szerettette meg diákjaival. Közülük később sokan maguk is a művészi vagy a művésztanári pályát választották.

A kötetbemutatón a volt révais tanítvány, Csiszár István műgyűjtő osztotta meg, hogy milyen élményt jelent Cziráki Lajos képeivel együtt élni. Fokozódó energiát sugárzó, teremtő mintázatoknak nevezte a festményeket. Szemlélésük közben újabb és újabb gondolatok bontakozhatnak ki számunkra.

„Nem tudok bánni az emberekkel, vagy tán nem is akarok?… Jobb, ha visszahúzódom és alkotok. A többi nem rám tartozik, hanem a jó Istenre.” (Cziráki Lajos)A Cziráki 100 című emlékkötet kiadása Paár Attila műgyűjtő, a West Hungária Bau Kft. tulajdonosa támogatásával valósult meg. Szerkesztették Cziráki Lajosné és Horváth Tamás. Reprodukciók: Willingstorffer András.

forrás és címlapfotó: gyoriszalon.hu

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: szerkesztoseg@boldoguljgyorben.hu

Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Ha anyagilag nem is támogatsz még bennünket, de kattints az oldalon lévő reklámra, azzal már ezt is megteszed! Köszönjük!

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.